Alapítók

 Papp Ádám Papp Ádám
Gyöngyösön születtem 1982-ben, itt jártam oviba, általánosba, középbe, majd főiskolára (Gábor Dénes Főiskola – Műszaki Manager informatikus) is. 2008 nyara óta élek és dolgozom Budapesten, mint grafikus, web designer. 2009. év vége felé megalapítottam a Magyarországi Adobe User Groupot, de én készítettem például a nagy sikerű Leopárd könyv, vagy a MacTértem könyv borítóját is. E mellett számos weboldalt, kreatívokat (szórólap, plakát, banner ,stb.) készítek. 2010-ben elkészül az első könyvem is….remélhetőleg. Hétvégente oktatni szoktam.
   
Ferenczy Gábor Ferenczy Gábor
Budapesten, 1964-ben születtem, itt is nőttem fel (Veres Pálné Gimnázium, Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Kar – okl. vill. mérn 1989). Saját vállalkozásomat vezetem, fő tevékenységünk informatikai tanácsadás. 1994-től 2009-ig szerkesztettem, írtam és kiadtam az Almalapot. 2008 közepe óta a MacAcademia ügyvezetői feladatát is ellátom, 2010-ben pedig az XMS Akadémia szakmai vezetőjévé lettem. Valamint írtam két könyvet (iLife 06, Leopárd és szinte a nyomdában a harmadik: Hóleopárd).
   
  Tóth Sebestyén
Feltöltés alatt!
   
Elekes Attila Elekes Attila
1983-ban születtem Marosvásárhelyen. Tanulmányaim egy részét Walesben és Angliában folytattam (BA Marketing dipl. – Glamorgan University), majd itthon a Corvinus Egyetemen szereztem diplomát (MSC Gazdaságinformatikus). Másfél évig oktattam a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán (e-business, kiadványszerkesztés, webszerkesztés), ezzel párhúzamosan a Budapesti Corvinus Egyetemen demonstrátorként, majd óraadóként tanítottam szintén e-business-t. Két ügynökségnél dolgoztam, mint projekt menedzser (Imaginet – Wales, Kirowski). Első vállalkozásomat 2004-ben alapítottam társammal közösen. 2008 óta vagyok az ASL.hu ügyvezetője.
   
  Papp Atilla
1998: Webworx webstúdió alapítása.
2001: Swf.hu - Flash fejlesztői közösség és az Swftools.com - flash segédprogram gyűjtemény alapítása
2004: Designshop.hu - grafikai, fejlesztői szoftverek és szakönyvek áruháza - széleskörű kínálat a kreatív szakmának. Adobe szoftverek értékesítésében kiemelkedő eredmények.
   
  Horváth András
Feltöltés alatt!
   
jakabzsolt Jakab Zsolt
Budapesten születettem, 1972-ben. Érettségi után a Budapesti Műszaki Egyetemen szereztem diplomát, ahol már jobban érdekelt a számítástechnika és a kiadványszerkesztés, mint a végzettségem szerinti gépészet. Szakmai gyakorlatomat egy tipográfiai stúdióban végeztem, ahol végleg elköteleztem magam emellett a szakma mellett. 1997 óta a Fontoló Stúdióban foglalkozom digitális kiadványszerkesztéssel és nyomdai előkészítéssel. 1998-ban sikeres ACE (Adobe Certified Expert – minősített Adobe szakértő) vizsgát tettem Photoshopból, Magyarországon elsőként. Több könyvem is megjelent a DTP területén, elsősorban a Photoshop használatáról.

A digitális képfeldolgozást és kiadványszerkesztést 1997 óta oktatom, a Fontoló Stúdió tanfolyamai mellett meghívott előadóként szerepelek a KMF Nyomdaipari Tanszékén, a MÚOSZ fotóriporter és kiadványszerkesztő képzésében, a MacAcademián, valamint a BMIK és az AGFA közös szervezésében lezajlott "Digitális színvilág" kurzuson.

Voltam ezenkívül zsűritag az Adobe Europe által meghirdetett nemzetközi design pályázaton, a kelet-európai régió képviseletében. 2004 óta kinevezett igazságügyi szakértő vagyok, számítógépes képfeldolgozás szakterületen.

2008-ban a megújított ACE vizsga mellé megszereztem az ACI (Adobe Certified Instructor – Adobe minősített oktató) minősítést is, előbb Photoshopra majd Illustratorra is.
   
  Perjés László
Feltöltés alatt!
   
  Rákos Attila
Feltöltés alatt!
   
  Sütő Lajos
Feltöltés alatt!
   
  Tamási Ákos
Feltöltés alatt!
   
  Tóth Attila
Feltöltés alatt!
   
  Sziklai János
Feltöltés alatt!